Wass Albert – Karácsonyi versek II.



Elindul újra a mese!

Fényt porzik gyémánt szekere!


Minden csillag egy kereke!


Ezeregy angyal száll vele!


Jön, emberek, jön, jön az égből


Isten szekerén a mese!




Karácsony készűl, emberek!


Szépek és tiszták legyetek!


Súroljátok föl lelketek,


csillogtassátok kedvetek,


legyetek ujra gyermekek


hogy emberek lehessetek!


Vigyázzatok! Ez a mese

már nem is egészen mese.


Belőle az Isten szeme


tekint a földre lefele.


Vigyázzatok hát emberek,


Titeket keres a szeme!


Olyan jó néha angyalt lesni

s angyalt lesve a csillagok közt


Isten szekerét megkeresni.


Ünneplőben elébe menni,


mesék tavában megferedni


s mesék tavában mélyen, mélyen


ezt a világot elfeledni.


Mert rút a világ, fekete.

Vak gyűlölettől fekete.


Vak, mint az emberek szeme:


az égig sem látnak vele.


Pedig az égből lefele


porzik már Isten szekere!


Minden csillag egy kereke,

ezeregy angyal száll vele,


az Isten maga száll vele


és csillagtükröt nyujt felénk,


mesetükröt, a keze.


Szent tükrébe végre egyszer

Pillantsatok tiszta szemmel,


tiszta szemmel, Istenszemmel


milyen szép is minden ember!


Minden ember szépségtenger


s mint a tenger csillagszemmel


telve vagytok szeretettel…!


Tagadjátok…? Restellitek…?

Elfordulnak fejeitek…?


Megvakultak szemeitek…?


Szépségteket, jóságtokat


nem érzitek, nem hiszitek…?


Csillaggyertyák fénye mellett


Isten elé nem viszitek…?


Akkor bizony rútak vagytok,

szégenyek és vakok vagytok,


ha szépek lenni nem akartok.


De még így is, szegényen is,


rútan, vakon, mégis, mégis


Isten gyermekei vagytok!


Rátok süti fényes szemét,

elindítja fényszekerét,


jó emberek játékszerét.


Milyen kár, hogy áldó kezét


nem érzitek, nem nézitek


s nem hiszitek már a mesét.


A rút világnak gondja van,

minden embernek gondja van,


a sok angyalnak mind gondja van


s az Istennek is gondja van,


mert mindenekre gondja van.


S így múlik el a szép s a jó


az ember mellől, nyomtalan.


1946